Skip to main content

Virág Flóra beszámolója

Szombat:

A verseny első napját várakozással kezdtük szél hiányában. A nagy meleg miatt árnyékban és hűvös helyen pihent minden versenyző, eközben beszélgetésekkel és társasjátékkal ment a csapatépítés. A várt szél kicsit hamarabb megérkezett az előrejelzéshez képest, amire rögtön megmozdult a verseny rendezőség. Kialakult egy 4-7 csomós DNY szél, amiben sikeresen le tudták hozni a tervezett 4 futamot. Idén már a gyerekek versenyeztek hasonló szélkörülmények között, így sokat nem kellett gondolkodniuk a pályán. Legfontosabb cél a jó rajt és jó sebesség elérése volt. A Nacra 15-ös gyerekek rajtolási helyzete nehezített körülmények között zajlottak, hisz a felnőttekkel, az F18 és 20 lábas katamaránosokkal együtt voltak.

A vízi program után parti program keretében szülők támogatásával sok-sok étel elfogyasztásának feladata volt.

 

Vasárnap:

A várva várt északi front megérkezett, így át kellett gondolni, hogy a fiatalabb kezdőbb csapatokkal megpróbálkozzunk-e vízre menetellel vagy sem. Persze a rutinosabb versenyzőket amint lehetett kizavartuk a vízre. Végül pár egységnek a hajója a parton maradt, a vízen pedig motorosból figyeltek és tanultak tovább. Ezen a napon a szél nem volt a legstabilabb. Nem csak az iránya változott folyamatosan, hanem a 4 és a 15 csomó között fújt.

Pár borulást láthattunk, de összességében nagyon szépen helytálltak a gyerkőcök. Voltak benne meglepetések és idegőrlő pillanatok, viszont az arcukon ez nem látszott a befutó után, sok volt a mosoly.

1. HUN 299 Litkey Sámson, Egervári Marcell PÖFF (8 pont)

2. HUN 234 Kutas Fülöp, Kolcsár Csenge PÖFF (20 pont)

3. HUN 217 Szinessy Benedek, Ormai Koppány Katamarán Suli (22 pont)

4. HUN 020 Dardenne Naïa, Moore Liam PÖFF (23 pont)

5. HUN 241 Dominek Csongor, Puskás Léna Katamarán Suli (26 pont)

6. HUN 232 Illinger Péter, Illinger Petra PÖFF (37 pont)

7. HUN 285 Boldizsár Balázs, Szabó Péter Katamarán Suli (52 pont)

8. HUN 304 Kéri-Szabó Luca, Pónácz Liza Katamarán Suli (71 pont)

9. HUN 31 Mészáros Alexandra, Szabó Sári Katamarán Suli (78 pont)

10. HUN 218 Lépi Luca, Follath Döme Katamarán Suli (91 pont)

10. HUN 273 Kárpáti Barbara, Gattoni Júlia Katamarán Suli (91 pont)

10. HUN 271 Lépi Benedek, Follath Tádé Katamarán Suli (91 pont)

Július 23. szombat fotógaléria

Július 24. vasárnap fotógaléria

Close Menu

Minden jog fenntartva. Nacra 15 katamarán.